 |
 |
|
Manufaktúránk:
A
merített papír készítését 1991-ben ismertem meg a
szentendrei majd a dunaújvárosi papírmerítőktől.
Ekkor még szakkör formájában kezdődött a Dél-Alföldi
Népművészeti Egyesületnél Szegeden a papírmerítés,
ehhez rakodhatott a kísérletezgetések, a tapasztalás
által szerzett sok kisebb-nagyobb ismeret. |
| 1995-ben
önállósulva, egy kis csapat szorgos munkájával
készítem el a különféle okleveleket, emléklapokat,
borítékokat, levélpapírokat, esküvői és egyéb meghívókat,
natúr papírokat, művészpapírokat mappákat, névjegykártyákat,
programfüzeteket, bor - és más csomagolásokat, étlapokat,
térképeket. |
Kezdetben
a papír alapanyaga cellulóz volt, fokozatosan tértem át
a hulladékpapír újrahasznosítására, és 1997. óta
csak hulladékpapírból dolgozom. Papírom a világ több
tájára eljutott: az USA-ba, Hollandiába, Németországba, Finnországba
Franciaországba. Külön elismerésnek tekintem, hogy a
Japán császár papírhajtogatója is vásárolt tőlünk. |
| Jelenleg a
feketén kívül minden színt előállítunk merítéssel
az 50X70
cm-es méretig ezen felül öntéssel. Fontos elem a
testre szabott papírok elkészítésénél a vízjel, a
dombornyomás és a biztonsági szál általunk kínált
lehetősége. |
|
Rutinunk
van nagy volumenű munkák lebonyolításában hisz a vezetésemmel
eddig lebonyolított legnagyobb munka során 60000 db
borostasak készült ugyanennyi tanúsítvánnyal.
2004-ben két komoly változás történt manufaktúránk életében. Előtérbe került a kreatív-hobby termékek gyártása ( pl.: decoupage album és dobozalapok.. ).
Teljeskörű nyomdai szolgáltatásaival, kötészetével, könyvkiadói tapasztalataival elsődleges partnerünk lett A Bába és Társai KFT. ezzel kapacitásunk és szolgáltatásaink is nagyságrendileg bővültek.
Egy
cikk az amerikai tapasztalatokról
Előre is köszönök
minden kérdést, észrevételt. |
Násztor József
Vissza a nyitólapra. |
|
 |
 |